Mikor tényleg Terhes a terhesség

Írtam már a csont fájdalmas dolgokat, amiknek szerencsére a pihenősebb napok után vége szakadt, egyik pillanatról a másikra. Majd átvette a helyét a magnézium hiányos lábgörcsölős, álomból felriasztós állapot...
Ezt még tudom kezelni, de az már igazán nem járja, hogy tegnap valami kinyílt bennem, kiengedve a tomboló sárkányt. Nyűgős vagyok, kiabálni akarok, minden és mindenki zavar! Miért ilyen bicskanyitogató a fiam hangja? Miért sír ennyit a lányom? Miért ül rám a kutya? Miért néz rám a macska? Miért nem meleg a leves? Miért nem köszön az óvodástárs anyukája? Miért felejtek el mindent? Miért, miért, miért?
Úgy érzem felrobbanok, törnék-zúznék valamit... Már kevesebb, mint két hónap a kiírt időpontig, csak ne sárkányosodjak el teljesen.

30. hét

Tegnap betöltöttem, vagyis betöltöttük a bent tomboló hurrikánnal* a harmincadik hetet. Egy pár hete, egyik reggel úgy ébredtem, hogy bizony hatalmas a hasam, bután hangzik, de akkor abban a pillanatban tudatosult csak igazán, hogy odabent bizony nő egy baba.
Múlt héten kedden megtapasztaltam, hogy milyen is, amikor az ember alig tud járni a szeméremcsont fájdalom miatt, amire egyedüli gyógyírként csak a fekvés szolgált. Azt ugye ismerjük, hogyan lehet feküdni egy két és fél éves, egy óvodás és egy kutya mellett (a macska miatt is fel kellett kelnem egyszer)... Szerencsére a hétvégi nagyobb pihenés enyhülést hozott, már "csak" a has keményedés és lábgörcsölés maradt fent. Nehezített pálya, hogy értelme legyen a TERHESség szónak.
Holnap, ha minden összeáll, találkozunk a bábával, aki megvizsgál, jó lenne tudni, hogyan hatott az elmúlt hét a lenti dolgokra.  Utána még a harminchetedik héten lesz egy beszélgetés, majd szülésnél találkozunk újra.
Még nem kapott el a véghajrá, de érzem a közeledtét. Próbálom elterelni a  gondolatomat róla, most éppen csillagokat horgolok ajándékba, a fenyőnkre díszként (és még Viola kitervelt waldorf babáját is meg kellene varrnom).
Még hat hét együtt, és megszülethetne, de ha megvan a hét, akkor működik az itthoni terv, jaj, annyira kíváncsi vagyok, hogyan szeretne közénk érkezni!

*Azt olvastam, hogy egy ekkora baba óránként körülbelül tízet mozdul. Nem úgy MI, aki szó szerint kirúgja a ház oldalát, ficánkol, pörög, bökdös, rugdal, komolyan mondom ez a gyerek nem alszik semmit sem. Ha nyugalomra fordul a helyzet, csuklani kezd, ez az esti rituálé: én lefekszem, álomra hajtanám a fejemet, mire bentről megindul az ütemes csuklás, bárányok helyett ezt szoktam számolgatni.

"Lenyeltem egy dinnyét" állapot, és az öcsit szeretgető V.:

M-ról

Ahogyan már írtam bent alszik az óvodában, azaz aludna, mert én itthon látom rajta, hogy egy szempillantást sem aludt délután, nagyon nyűgős, gyorsan eléri a holtpontot, amikor már csak a sírást hallani felőle. Emiatt beszéltem az óvónőkkel, akik meg is erősítettek, hogy bizony M. nem alszik, hanem egymást szórakoztatják alvásidő alatt a barátjával (G.). Felvetettem, hogy talán külön kellene fektetni a két fiút, javasolva a szerelme (B.) melletti helyet. A napokban így Nem aludt B. mellett, akit ébren tartott, pedig B. szokott aludni. A tegnapi legfrissebb verzió szerint egy új kislány mellé fektették, akinek igen csak szüksége van még az alvásra, mert pikk-pakk elalszik. M. beszámolója, amit nagy nevetve mesélt: "Képzeld Anya D. mellé fektettek, akinek volt egy kicsi plüss egere, amit átnyújtott az én ágyamra, úgy fogta. Hehe. D. aludt ám, én meg vigyáztam az álmát, meg őriztem az egerét"
Szóval alvás továbbra sincs, de legalább lovagias a gyerek.
Fogalmam sincs mivel tennék jót neki, mert elkezdte feszegetni, hogy inkább mégis haza jönne ebéd után, de akkor itthon a lányt is sokkal nehezebb elaltatni, M. itt (sem) alszik, de még a csendes pihenőre sem dől le, hanem játszik, mondjuk azt legalább csendben teszi. Az óvodában legalább fekve tölti azt az egy-másfél órát, délután, mikor megyünk érte, alig lehet hazarángatni a játékok mellől...
Viszont az elmaradt alvásokra nagy szükség lenne, mert az esték így tarthatatlanok, nehezek, és előre félek tőlük, hogy megint egy nap, amikor héttől már csak a sírást fogjuk hallani. Ilyenkor be nem vallaná, hogy fáradt, inkább piszkálja a húgát, minket, kötekedő stílust vesz fel... nagyon remélem, hogy lassan lemerülnek azok a fránya elemek, és megadja magát ebéd után.

Ugyanekkora talány a foci téma is, ahová tavaly örömmel ment, először heti egy alkalommal, majd az utolsó hónapban már kétszer is. Most is nagyon várta, hogy beinduljon a foci, igen ám, de új edzőt kaptak, és az edzés időpontja is háromnegyed órát tolódott, most fél hatkor végezne kedden és csütörtökön. Nekem már az időpont sem tetszett, de úgy voltam vele, ha bírja, szeretné, hát menjen.
(itt hozzá kell fűznöm, hogy M. igazi hozzá nem értő, ő csak rúgja a labdát cél nélkül, igazi örömjátékos)
Volt egy alkalommal, ami után azt mesélte, hogy nagyon nehéz feladatokat kapnak, de azért jó volt focizni. Ahogy közeledett az újabb edzés napja, úgy ment el egyre jobban a kedve az egésztől, újra és újra elmondta, ő inkább nem járna, mert nehéz... majd megy, ha a régi bácsi tartja nekik.
tegnap nem ment, még csütörtökön reggel bepróbálkozom a kérdéssel, van-e kedve... ha nem kiíratom fociról.
Itt jön a kérdés, hogy jól teszem-e?
Biztos vagyok benne, ha pár alkalommal gyakorolná a nehéznek mondott feladatokat simán megtudná csinálni, de ehhez ki kellene tartania. Mennyire legyen kitartó egy öt éves? Mikor van az a pont, ahol bele kell szólnunk?
Azért sajnálnám, ha nem menne többet, mert tényleg jó volt látni az arcán azt az örömöt, ami sugárzott, ha a labdát rúghatta. (és "pocista" akart lenni, már azt is mondta, hogy akkor ő mégsem lesz focista)