Azért lejegyzem, hogy az utókornak megmaradjon, meg nekem is, hogy tudjak hasonlítgatni a következő két hónapos korában.
Szóval a hossza 60 cm.
Súlya 6120 gramm.
(a bátyja ugyanekkoraként 6150 gramm volt, mondtam én, hogy összehasonlítok:)
A leghosszabb idő, amit evés nélkül kibírt: 5,5 óra (közben egyszer fent volt, de magától visszaaludt)
A leghosszabb idő, amit átaludt: 4 óra
Átlagosan meg alszik: 2 órát
Egy hete felfedezte a pihenőszékére szerelt (még M. kapta) játék kígyót, lepkét és kukacot. Ezeknek höget, vigyorog, hadonászik. Csoda helyes, ahogy előbb-utóbb méregbe gurul, mert hiába a kedves játékba invitálás, a kukacék rá sem hederítenek. :)
Egyébként meg a testvérei hangjára rögtön odafordul, ahogy meglátja őket egyből mosolyra húzódik a szája.
Még mindig édes illata van, de az újszülöttes puhasága már múlóban.
Kereknek kerek, kis husis, tokás.
Kendőben a legjobb lenni, de ha nem lehet, akkor legalább levegőn, így egyből el is alszik.
Továbbra is IMÁDAT van.
2014. február 15., szombat
2014. február 9., vasárnap
és HÁROM
Úgy megnőttél, szinte félek
részlet
Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál,
rám nevettél, nekem sírtál.
Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél,
először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem érzel,
nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Várnai Zseni
Édes Lányom, aki azt kérte a születésnapjára, hogy fessem ki színesre a körmeit.
Aki:
-minden reggel kiválasztja a saját ruháit, amikben a rózsaszín, lila és szívecskék dominálnak
-legszívesebben mindig szoknyában lenne, tüllben.
-még mindig cumizik alváskor, most éppen újra mellettem szeret álomba szenderülni.
-egy bújós cica, de ugyanakkor harcias kakasként is tud viselkedni.
-március harmadikán belép az óvoda kapuján!
Hogyan telhetett el három év ilyen gyorsan, szinte észrevétlenül?
Nagyon sok Boldog születésnapot V.!

2014. február 5., szerda
A majd három éves átlag reggele (nálunk)
bár azt hiszem, ez ismerős lesz másnak is.:)
7-8 óra között
Anya, hozom a könyvem jó?
Olvasd el! Még egyet hozok.
Még egyet.
Olvasd el! Még egyet hozok.
Még egyet.
Mirkó, Mirkó, Mirkó. (közben az arcába mászik)
Miért sírsz? Anya, miért sír a Mirkó?
Mit fogunk ma csinálni? Hová megyünk?
Miért sírsz? Anya, miért sír a Mirkó?
Mit fogunk ma csinálni? Hová megyünk?
Mi lesz ma az ebéd?
Majd én felporszívózom. Nézd, ez a kutyám! Bedughatom? (mármint az áramba)
Anya …
Anya…
Anya…
ANYA!!! Töröld ki a fenekemet!
Anya kérek vizet! Kérek puffantott rizst! (reggelizett már)
Éhes vagyok, még kérek puffantott rizst!
Kérem a cucit! (amit csak akkor lehet, ha lefekszik)
Nem vagyok álmos!
Anya…
Anya…
Anya…
Játszom Zingot!
„hívta a pandamacit, hívta az almát, hívta a cipőt… hehe, ezeket hívta” itt a szívecske…
Anya…
Dühös vagyok! (miért is?)
Nem én, a szívecske dühös a bögrére, mert a helyére raktam. BUTA VAGY!
Anya…
Anya…
Mi lesz az ebéd Anya?

Anya….
(és végre egy kicsit egyedül JÁTSZIK!, mondjuk csöndben nincs)
Még nem vagyok átöltözve!
Hová megyünk?
Választok ruhát.
MACSKA! MACSKA! Bejött a szobámba. (persze, mert nem csukta be az ajtót)
Odaadod a…
Anya! Még nem is ebédeltünk. Szomjas vagyok, kérek vizet! (9óra 4 perc)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)