30. hét

Tegnap betöltöttem, vagyis betöltöttük a bent tomboló hurrikánnal* a harmincadik hetet. Egy pár hete, egyik reggel úgy ébredtem, hogy bizony hatalmas a hasam, bután hangzik, de akkor abban a pillanatban tudatosult csak igazán, hogy odabent bizony nő egy baba.
Múlt héten kedden megtapasztaltam, hogy milyen is, amikor az ember alig tud járni a szeméremcsont fájdalom miatt, amire egyedüli gyógyírként csak a fekvés szolgált. Azt ugye ismerjük, hogyan lehet feküdni egy két és fél éves, egy óvodás és egy kutya mellett (a macska miatt is fel kellett kelnem egyszer)... Szerencsére a hétvégi nagyobb pihenés enyhülést hozott, már "csak" a has keményedés és lábgörcsölés maradt fent. Nehezített pálya, hogy értelme legyen a TERHESség szónak.
Holnap, ha minden összeáll, találkozunk a bábával, aki megvizsgál, jó lenne tudni, hogyan hatott az elmúlt hét a lenti dolgokra.  Utána még a harminchetedik héten lesz egy beszélgetés, majd szülésnél találkozunk újra.
Még nem kapott el a véghajrá, de érzem a közeledtét. Próbálom elterelni a  gondolatomat róla, most éppen csillagokat horgolok ajándékba, a fenyőnkre díszként (és még Viola kitervelt waldorf babáját is meg kellene varrnom).
Még hat hét együtt, és megszülethetne, de ha megvan a hét, akkor működik az itthoni terv, jaj, annyira kíváncsi vagyok, hogyan szeretne közénk érkezni!

*Azt olvastam, hogy egy ekkora baba óránként körülbelül tízet mozdul. Nem úgy MI, aki szó szerint kirúgja a ház oldalát, ficánkol, pörög, bökdös, rugdal, komolyan mondom ez a gyerek nem alszik semmit sem. Ha nyugalomra fordul a helyzet, csuklani kezd, ez az esti rituálé: én lefekszem, álomra hajtanám a fejemet, mire bentről megindul az ütemes csuklás, bárányok helyett ezt szoktam számolgatni.

"Lenyeltem egy dinnyét" állapot, és az öcsit szeretgető V.: