M., avagy kire ütött ez a gyerek?

M. pár napja feltűnően türelmes a húgával. Persze a napi konfliktusok száma nem csökkent, de észrevettem, hogy amikor már-még nem bírom cérnával V. nyűgős napjait (egy héten egyszer bal lábbal kel fel a kisasszony, ilyenkor SEMMI sem jó), M. higgadtan, sőt nagyon kreatívan fordul felé. Valamelyik nap szépen kérem őket, pakoljanak végre össze a szobában (újabban az a jó játék, hogy a gyerekszoba tatalmát teljesen szétforgatják, a játékokat egyik helyről a másikra hordják, jó esetben a szobán belül maradva, majd ebből készül a bunker). M. neki is állt, de a lány csak ordított, hogy ő bizony nem volt... M. erre így szólt: "Gyere V., nézd mi vagyunk a markolók, így kell csinálni, felszedjük a legót, majd kiszórjuk a dobozba", erre persze ment egyből a lány.
Ma jöttünk haza egy hosszú délelőtt után, V. már félúton feladta a küzdelmeket és az utcán ordítani kezdett, hogy tessék őt cipelni... három táska, a hasamban MI baba és a meleg mellett semmi kedvem nem volt még őt is a karomban tartani, így csak fogtam a kezét és sétáltam, próbálva figyelmen kívül hagyni az ordítását. M. ránézett: "V. akarod, hogy meséljek neked mesét?"
V.: "Nem!"
M.: "de tudok a zsizsiről(zsiráf), oroszlánról, vagy egy gombáról is"
V.: "Nem szeretem őket!"
M.: " de én tudom, hogy szereted, a kedvenced a zsizsi! meséljek róla?"
és végig mesélt neki az úton, kitalált nyúlfarknyi történeteket, de a lányt pont lefoglalta annyira, hogy simán haza sétált!

Szóval szeretném azt hinni, hogy M. tőlem örökölte, hogy ilyen figyelmesen bánik a testvérével,  ekkora türelemmel, de mostanában látva magamat kételkedem ebben.
Viszont a makacssága, az tuti tőlem van...